Reggel rohamtempóban összeszedtük magunkat és mivel ma is csak 4 óránk volt így már délben végeztünk. Legnagyobb sajnálatomra a foci edző lebetegedett így az edzés elmaradt, így Breevel inkább hozzám mentünk. Ashleyék nyúztak, hogy menjünk velük kávézni, de nem volt kedvünk. Helyette megígértük, hogy holnap bepótoljuk.
-Én megyek lezuhanyzom. -jelentette be.
-Siess. -Bree olyan 20 perccel később egy bézs színű, fekete csipkés fehérnemű szettben feküdt mellém az ágyba.
Épp valami unalmas újságot olvasgattam és próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre az akcióját. A ujjaival felfelé kezdett sétálni, mintha kis lábak lennének, a combomon, a hasamon. A könyvet kivette a kezemből és ledobta az ágy mellé. Ráült a csípőmre és csókolni kezdte a nyakamat.
-Most még elfuthatsz, de ha még egy kicsit folytatod, nem menekülsz. -suttogtam és a csípőjére tettem a kezem.
-Eszem ágában sincs elfutni. -mondta halkan. Éreztem, ahogy a forró lehelete súrolja a bőrt a nyakamon. Mivel csak egy boxer volt rajtam, így kezeit egyből végigsimította a mellkasomon. Megmarkoltam a fenekét, így húztam még közelebb az ágyékomhoz.
*Bridget szemszöge*
Mikor megéreztem Harry erekcióját belemosolyogtam a csókunkba. Tudtam, hogy itt már nincs megállás. Újra ajkai után kaptam, a bőröm bizsergett az érintése alatt. Harry ajkai lefelé vándoroltak a nyakamon és a mellkasomon. A szívem egyre vadabbul vert, a vér lüktetett az ereimben.
-Harry, én mindjárt.. -ziháltam.
-Ne tartsd vissza Cica, élvezz el nekem. -súgta a lábaim közé. Nem telt el egy perc sem és a testem engedelmeskedett a kérésnek. Mikor elélveztem a nevét kiáltottam.
-Ha-Harry! -sikítottam fel. Éreztem, hogy ajkai mosolyra húzódnak. Harry újra felfelé kezdett puszilgatni. Csókjai kis ideig a nyakamon állapodtak meg, meg újra a számhoz tért.
-Látom ez tetszett! -mondta győzedelmes mosollyal az arcán.
-Hogyne tetszett volna Styles. -hirtelen az ágyra löktem és már egy mozdulattal duzzadó erekcióján ültem. Harry felé hajoltam és a nyakát kezdtem csókolgatni.
*Harry szemszöge*
Bree átvette az irányítást. Először a nyakamat, majd a mellkasomat és a hasamat csókolgatta. Már olyan rég óta vártam, hogy érezzem a csókjait a testemen, hogy teljes mértékben átadtam magam az élvezetnek. A csípőjénél fogva még közelebb húztam az ágyékomhoz, hogy érezze mit hoz ki belőlem. A csókjai elérték az alhasamnál a boxerem szélét.
-Direkt kínzol? -rám nézett és elmosolyodott, majd folytatta. Először a boxeremen keresztül simogatni kezdett, aminek köszönhetően még jobban felizgultam, majd a kezét az ajkai váltották fel. Az vékony anyagon keresztül puszilgatott és ettől még jobban beindultam, mint eddig.
-Bree, Kicsim, nem bírom sokáig. -ahogy ezt kimondtam lehúzta rólam a boxert és újra puszilgatni kezte. Kezével izgatott tovább, de éreztem, hogy már nem bírom sokáig. -Breeee! -miután újra szóltam a hegyét a szájába vette és szopogatni kezdte, egy perccel később már teljesen a szájában voltam és nem sokkal ezután a szájába élveztem. -Aaahhhhhhhh! -nyögtem fel. Ahhoz képest, hogy először csinálta, hogy szinten kínozni tudott, hogy totál kikészültem. Szó nélkül lenyelte és a mellkasomon át újra az ajkaimhoz ért. -Kijelenthetem, hogy profi vagy, kicsim. -mondtam neki kedvesen. -egy gyors mozdulattal újra felé kerültem és a lába közé feküdtem. -Most még mondhatsz nemet, ha nem akarod.
-Szerinted ezek után meggondoltam magam? Csak csináld! -utasított.
*Bree szemszöge*
Harry feltolta nekem két ujját, közben újra a csiklómat dörzsölte, amitől újra felizgultam.
-Így nem fog annyira fájni. -mondta aranyosan. Ráhagytam mivel jobban tudja mit csinál. Harry felnyomta még egy ujját és erre már egy fájdalmas nyögés volt a reakcióm, de ez hamar elmúlt.
-Kicsim, ha fáj azonnal szólj és abba hagyom. -beleegyezően bólintottam. Harry a férfiasságát a hüvelyemhez tette és lassan, de teljesen betolta. Annyira fájt, hogy összeszorítottam a fogam és Harry karjába markoltam. Már épp kihúzta volna, mikor rászóltam.
-Ne! Maradj! -pár másodpercig csak állt bennem, majd mikor a fájdalmam múlni kezdett lassan mozogni kezdett. Először nagyon fájt, majd kezdtem hozzászokni, végül a fájdalom élvezetté alakult és Harry is bátrabb lett. Egyre gyorsabban mozogtunk, a testünk tökéletes összhangban volt.
-Kicsim, még mindig nagyon szűk vagy. Úristen, ez totál felizgat. -mondta Harry akadozó lélegzettel.
-Harry, mindjárt elélvezek. -mondtam neki nyögdécselve.
*Harry szemszöge*
Bree, ahogy a szavak elhagyták a száját egy perccel később újra elélvezett és a nevemet kiáltotta. Én sem tartottam magam tovább és belé elélveztem. Még toltam rajta párat és fáradtan a mellkasára dőltem.
-Kicsim, szenzációs vagy. -nyomtam egy puszit a kulcscsontjára. -Egyszerűen tökéletes volt. -felhúzódtam az arcához és lágyan megcsókoltam.
-Te tanítottál mindenre. -mosolygott rám.
-Ne haragudj, hogy fájdalmat okoztam neked.
-Máshogy nem ment volna, ezen ne kattogj. -újra megcsókoltam majd megint eszembe jutott, hogy én voltam neki az első.
-Bree.. -szóltam hozzá halkan.
-Igen?
-Most már teljesen az enyém vagy. -mondtam és rámosolyogtam. -Köszönöm ezt neked. Szeretlek.
-Én is szeretlek. -mondta elmosolyodva.
-Legközelebb már nem fog fájni, ígérem. -mondtam neki bíztatóan. -De azért ne legyen olyan soká az a legközelebb, mert alig várom, hogy újra halljam, ahogy a nevemet sikítod. -mondtam féloldalas mosollyal mire Bree totál elpirult. Adtam még egy puszit a szájára és mellé feküdtem. Beszélgettünk még, közben a hátát simogattam.